Bár mindenhol csak az aszpartámot dicsérő fizetett szövegekkel találkozni, ha keres az ember, néha talál. A Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal honlapján "Kísérleti eredmények az aszpartamról" címmel a következőre bukkantam:
"A bolognai Ramazzini Intézet patkányokon végzett kísérleteket az aszpartám édesítőszer káros hatásait kutatva. A kísérleteket 8 hetes patkányokon végezték, (100 – 150/nem/csoport) a takarmányba kevert aszpartámmal 100,000; 50,000; 10,000; 2,000; 400; 80 vagy 0 ppm (mg/kg) koncentrációban, az állatok természetes haláláig. Az eddigi eredmények kimutatták a patkányok szervezetében az édesítőszer rákkeltő hatását. A gyártók szerint viszont a fogyasztása biztonságos és bíznak benne, hogy ezt az Európai Élelmiszer-biztonsági Hatóság (EFSA) felülvizsgálata is megerősíti. A jelen tudományos eredmények alapján az EFSA nem javasolja táplálkozási szokásaik megváltoztatását azon fogyasztók számára, akik aszpartám tartalmú ételek mellett döntöttek."
A kutatási eredmények ellenére az EFSA végül a gyártók várakozásának megfelelően cáfolta az aszpartámra vonatkozó "vádakat" és azt a hivatalos adta ki 2002 December 10-én, hogy 40 mg/testsúlykg megengedhető maximális napi bevitel nem okozhat problémát. (SCF/CS/ADD/EDUL/222 Final)
Hát nem aranyos? Ott kezdődik, hogy a MEBiH bár leközli a Ramazzini Intézet kísérleti eredményeit, de rögtön szükségesnek tartja azt is hozzátenni, hogy "a gyártók szerint viszont...". A gyártók bíznak benne, hogy majd az EFSA nekik ad igazat, és lőn! Az EFSA-nál a bizonyítottan rákkeltő anyagra simán rámondják, hogy fogyasztható. Ezeknek az egetverő ellentmondásoknak és az átható korrupciószagnak a tudatában érdemes elolvasni írásom további részét.
Előzmények - Bevezető
1985-től kezdődően két évet töltöttem az USA-ban. Már ott is feltűnt a Nutrasweet reklámok tömege, ami ismerve az amerikai cégek tevékenységi elveit, eleve gyanús volt. A tájékozottabbak által közismerten szintetikus anyagot úgy reklámozták, mint valami egészséges bio élelmiszert, ami "a természetből származik." Gyanúim hamar be is igazolódtak. Pont akkoriban vált ismertté több botrány is a Nutrasweetet illetően. Az egyik például arról szólt, hogy tömegesen lettek rosszul az emberek, amikor forró italba (kávé, tea, kakaó, stb) tettek bele aszpartámot. Érdekes módon az egyébként hírhedten szigorú amerikai termékfelelősségi törvény nem védte meg az embereket. Az akkori Searle-t - az aszpartám kizárólagos gyártóját - nagyon magasról védték. A dolog lényegében egy bocsánatkéréssel el volt intézve, a reklámhadjárat pedig töretlenül folytatódott ugyanazokkal a szlogenekkel, mintha misem történt volna.
Mindeközben a már a századforduló óta a piacon lévő és mellékhatások nélküli Sacharint (Sandoz 1899) igyekeztek minden fórumon lejáratni. Elhíresztelték, hogy a szaharin rákkeltő anyag, és ezt olyan kutatási bizonyítékokkal támasztották alá, amelyekről utólag kiderült, hogy kizárólag patkányokon végzett kísérleteken alapszik, másrészt pedig súlyosan túladagolták a szaharint szegény állatoknál. Pontosítva egész egyszerűen alig kaptak mást enni szerencsétlenek, mint szaharint. Hiába derült ez ki utólag, a tömegsajtó elhallgatta a hírt, mivel az egyik legjobban fizető hirdetőjük a Searle volt. A piac ekkora már tele volt aszpartámot tartalmazó light-os üdítőkkel, és más termékekkel. A Nutrasweet kampány-úthenger megállíthatatlanul tört előre, a Sacharinnak pedig senki sem kelt többé a védelmére. A szaharinról egyébként azóta sem sikerült senkinek bebizonyítania, hogy rákkeltő lenne, pedig nagyon igyekeztek. Az aszpartámról ezzel szemben minden napvilágra került korai kutatási anyag bizonyítja, hogy rákkeltő (is).
Az aszpartám összes jogát időközben felvásárolta a világ leggonoszabb cégei között számon tartott Monsanto, , aki aztán az egész világon elterjesztette aszpartámot, miközben az emberek becsapása, tények elhallgatása folyik a témában mind a mai napig!
Az aszpartám története
A Searle nevű gyógyszercég kutatója véletlenül a kezére öntötte az akkor fekély elleni kísérletekre használt aszpartámot, majd később magáról megfeledkezve megnyalta az ujját. Történt mindez 1965-ben. A Searle-nél érthető volt az izgalom, hiszen ez a szer kétszázszor édesebb a cukornál, fillérekbe kerül előállítani, és a fogyókúrázók egyre népesebb tábora minden ilyenre vevő. A probléma ott kezdődött, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal (FDA) nem óhajtotta engedélyezni a felhasználását, lévén az anyag bizonyítottan rákkeltő, (daganatok képződését serkentette a májban, a herékben és a pajzsmirigyben) és az idegeket is károsítja. Az eredeti a vizsgálati dokumentumok később "valahogy" eltűntek, az újabb kísérletekhez használt egerek nem voltak hozzáférhetőek boncolásra, és a kormányhoz eljuttatott dokumentumokban már csak néhány homályos következtetés szerepelt. Hosszas huzavona után aztán 1974-ben nagy korlátozások mellett az FDA illetékesei korlátozottan forgalomba engedték az aszpartámot, de továbbra is kételyek fogalmazódtak meg, és a kutatási eredmények kozmetikázgatása tovább folytatódott, majd egy szinte kibogozhatatlan, kétes politikai és korrupciós történet következett, melynek a végén 1980-ban a frissen megválasztott Reagan elnök beiktatása másnapján(!) leváltotta az FDA addig tiltakozó elnökét, és a Searle által megvásárolt Arthur Hayest ültette a helyébe. Utóbbi azonnal felülvizsgálta a "túl szigorú" megkötéseket, és engedélyezte az aszpartám használatát a száraz élelmiszerekben. Így került végül 1980-ban a szer NutraSweet néven a piacra, és ezzel lényegében szabad utat kapott a gyártó. 1982-re a NutraSweetnek már engedélye volt az aszpartám üdítőitalokban és gyerekvitaminokban való felhasználására, szerződést kötöttek a Coca-Cola és a Pepsi céggel, mint a cégek kizárólagos aszpartám ellátója, és az FDA ekkor fogadta el a NutraSweet kérvényét az aszpartám nagy mennyiségű, szabad forgalomba hozataláról. Akkoriban kezdődött, hogy emberek megmagyarázhatatlan betegségekkel, tünetekkel fordultak orvoshoz, és a tudomány széttárta a karját: nem tudtak rájönni, mi okozza a bajt. (Az aszpartám mellékhatásai ugyanis lehetnek fokozatosak, vagy azonnali reakciók is.)
1986-ban aztán a Searle gyógyszereik miatti káros mellékhatások ügyében indított perek miatt 28 millió dolláros veszteséget könyvelt el, és csődközeli helyzetbe került. Ekkor jelent meg a színen a Monsanto, és felvásárolta a céget, elsősorban a NutraSweet biznisz miatt. Innentől kezd érdekessé válni a dolog. A Monsanto ugyanis azonos azzal, aki mostanság a génpiszkált növényeket erőszakolja a világra elmaradt hatástanulmányok, manipulált kutatási jegyzőkönyvek, és sorozatos vesztegetési botrányok közepette. A Monsanto a világot legjobban mérgező cégek közé tartozik. 1995-ben az 5. helyen végzett az USA-ban ebben a tekintetben. Csak ebben az évben több mint 20.000 tonna toxikus anyaggal szennyezte a levegőt, a vizeket és a földet. Tevékenységéhez számos tömeges haláleset, és visszafordíthatatlan egészségkárosodás fűződik. A Monsanto beruházásai szinte kivétel nélkül mind környezetszennyezőek, sőt egyes esetekben katasztrófákkal fenyegeti az emberiséget. Egyik emlékezetes esete kísértetiesen emlékeztet az Erin Brockovics c. filmen történtekre. És ez csak a jéghegy csúcsa. El lehet képzelni, hogy mennyi környezetszennyezést sikerült a cégnek eltitkolnia/eltitkoltatnia jó pénzért. Az amerikai polgárok már tudják, hogy ahová a Monsanto beteszi a lábát onnan menekülni kell. A cég azóta is a világ legkörnyezetszennyezőbb cégek élbolyához tartozik. A velük kapcsolatos adatok szinte nem is szólnak másról, csak folyamatos hazudozásról, adatok eltitkolásáról, hivatalos személyek megvesztegetéséről. A lista végtelen. A Monsanto, mint az egyik legtőkeerősebb génpiszkáló cég a felelős a génmanipulált növények erőszakos terjesztésért is a világban. (Erről lásd a génmanipulált élelmiszerről szóló írásomat.) A cég az emberi jogokat a világon legjobban megsértő vállalatok között szerepel minden évben.
Ha valaki jobban a Monsanto tevékenységére, annak ezt a két cikket ajánlom: http://zpok.hu/cikk.shtml?x=30510 http://epa.oszk.hu/00000/00005/00015/korny5.html
Az aszpartám története pedig töviről hegyire elolvasható itt: Első rész Második rész Harmadik rész A fejezetek a webhelyen rossz sorrendben vannak jelenleg fönt, a helyes sorrend úgy következik, ahogyan itt feltüntettem őket. (A második és a harmadik részt fölcserélték).
Az aszpartám egészségkárosító hatásáról
Az aszpartám mérgező és betegségeket előidéző hatását már számos kutatás igazolta, és a tapasztalatok is egyértelműen kimutatták. A hagyományosan használt ciklamát (az USA-ban tiltott) vagy a szacharin emésztetlen formában áthaladnak az emberi szervezeten és kiürülnek. Igaz a ciklamát közben károsíthatja a herét - még magzatok esetében is - és a spermiumokat, de most maradjunk az aszpartámnál. Az aszpartám nem csak átmegy a szervezeten, hanem lebomlik és a fogyasztása számtalan alattomos mellékhatással járhat.
A magyar webhelyek mindenhol azt írják, (másolják egymásról) hogy az "aszpartám két, szintetikus úton előállított aminosavból áll". Ez az ami a gyártó honlapján is megtalálható, miszerint, hogy aszparginsavból és fenilalaninból áll. Igen ám, de elég, ha ugyanott rákeres az ember és kiderül, hogy miután a szervezetbe jut, a termék "lebomlik alkotórészeire, azaz aszparginsav, fenilalanin és metanol lesz belőle, amit aztán a szervezet felhasznál"! Nos a metanolt (faszesz, metilalkohol) éppen hogy nem használja fel a szervezet, legfeljebb ártalmatlanítja. Savas közegben, mint amilyen pl. az üdítőkben van, olyan bomlási folyamatok zajlanak le, melynek során az aszpartámból metanol keletkezik, de a szervezetbe kerülve is keletkezik metanol.
Más forrásokból tudhatjuk, hogy az elfogyasztott aszpartám tömegének mintegy 10%-a metanolra bomlik, és ez a bomlás már 30 Celsius fokon, tehát azonnal az elfogyasztása után lezajlik, sőt néha meg sem kell várni azt, mert melegebb napokon az aszpartám tartalmú üdítőkben ez a lebomlás magától lezajlik! Nem véletlen, tehát, hogy az aszpartámot (mint ahogy azt a cikk elején említett amerikai eset is példázza) nem szabad meleg italokban használni. A szervezet a metanolt tovább "emésztve" formaldehiddé, majd hangyasavvá változtatja. A formaldehid (formalin) köztudottan mérgező, és erősen rákkeltő, halott szövetek tartósítására használt anyag. Nem véletlen, hogy az alkoholisták körében olyan gyakoriak a májbetegségek, hiszen ez az a szervünk, mely a mérgek, így a metanol lebontásáért, majd az abból keletkező formalin tovább bontásáért is felelős. A formalin pedig különösen erős méreg, így az sem véletlen, hogy az aszpartám egyik korai vizsgálatakor májrákot okozott a tesztállatoknál. Akiknél a májfunkció nem tökéletes, és nagy mennyiségű aszpartámot fogyasztanak cukorbetegségük, vagy egyéb pl. fogyni vágyás okán, az aszpartámból folyamatosan hangyasav keletkezik a szervezetben. Ennek a jelenléte pedig a Sclerosis Multiplex hatását imitálja, holott a "beteg" a gyengébb májfunkciót leszámítva valójában egészséges, a tünetek mindössze a folyamatos mérgezés miatt jelentkeznek. A szabad aszparginsav ideg- és agykárosodást okoz, és ez főleg gyermekek esetében lehet problémása, a fenilalanin pedig az anyagcsere folyamatokat zavarja meg. A termékeken fel is tüntetik, hogy a fenilalanin tartalma hasmenést okozhat.
El kell azért mondani, hogy a metanol probléma nem valószínű, hogy önmagában okozza az aszpartám által előidézett tüneteket, és egészségkárosodást. Legalábbis azoknál, akik nem nagy mennyiségben fogyasztják az aszpartámot, csak néha megisznak egy-egy aszpartámmal édesített üdítőt, vagy elrágnak egy rágót. A keletkezett minimális mennyiségű metanolt ugyanis az egészséges szervezet minden további nélkül képes lebontani, ahogyan ezt meg is teszi a szeszesitalokban lévő csekély mennyiségű metilalkohollal is. Valami egyéb is van tehát a háttérben, ami még nem egészen tisztázott, különben nem érkezne annyi panasz az aszpartám-fogyasztóktól. Ez a valami nem más, mint az aszpartilfenilalanin diketopiperazin. Ez a fajta diketopiperazin (DKP) az asztartám egyik bomlástermékeként jelenik meg az élelmiszerekben idővel. A kutatók rájöttek, hogy 6 hónappal azután, hogy a szénsavas italokba aszpartámot kevertek, az anyag 25%-a átalakult DKP-vá. A tudósok kifejezték aggodalmukat, hogy a DKP a gyomorban nitrozációs folyamaton esik át, menynek következménye egy olyan anyag, ami agytumort okozhat. Más tudósok ezt úgy fogalmazzák meg, hogy csak elenyésző mennyiségű nitrozált anyag keletkezik. Az igazság ezzel szemben az, hogy az ég világon semmit sem tudunk az ilyen fajta DKP emberre gyakorolt hatásairól.
Az is kérdés, hogy ha tényleg csak mellékhatások nélküli, sőt a szervezet számára hasznos aminosavakból áll az aszpartám, akkor miért korlátozzák a napi fogyasztható mennyiséget? Mert hogy azt teszik. Ez azonban láthatóan csak az engedélyező hatóságok lelkiismeretének megnyugtatását, és a felelősségük elhárítását szolgálja, arra ugyanis már nincsen törvény, hogy az aszpartámmal édesített termékekre kötelező legyen ráírni, hogy pontosan mennyi aszpartámot tartalmaznak!
A szerotonin az egész emberi idegrendszerben megtalálható nagyon fontos neurotranszmitter (ingerületátvivő anyag). Ennek a szintje nagyon sok mindenért felelős. Az alacsony szerototin szint többek között pl. éhségérzetet okoz, és a mély nyugodt alvást gátolja, és a fájdalomérzetet is befolyásolja. A migrénben vagy depresszióban szenvedőkre is jellemző az alacsony szerotonin szint. Az éhségérzettel kapcsolatos összefüggés azért érdekes, mert az aszpartámot a fogyasztók jelentős része súlyproblémákra való hivatkozással vásárolja. Az alacsony szerotonin szint viszont arra készteti őket, hogy ösztönösen szénhidrátokat fogyasszanak nagyobb mennyiségben. Így aztán a pusztán fogyni vágyásból aszpartámos termékeket fogyasztók körében fokozódik az elhízás. Jó kis csapda! Nem véletlen, hogy az aszpartám leggyakoribb mellékhatásai között szerepel a fokozatos súlygyarapodás is. Dr. Lendon Smith amerikai orvos szerint rendkívül sok ember szenved tudtán kívül az aszpartám káros mellékhatásaitól, és persze fogalmuk sincs, hogy a gyógyszerek, kezelések és gyógynövények miért nem enyhítik a tüneteiket. Sőt, már 5 olyan bizonyított és ismert esetről is tudunk, amikor az aszpartám fogyasztás okozta valakinek a halálát! Igaz az ő esetükben nagy valószínűséggel a rendkívül súlyos fenilketonuria (PKU) volt a halál oka. Mint ahogy az aszpartámot fogyasztó gyermekeknél kialakuló értelmi fogyatékosság is a PKU számlájára írható. Mindazonáltal feltűnően magas a NutraSweettel kapcsolatos esetek száma, és ez mindenképpen jelzi, hogy nem pusztán a ritka feniketonuria a felelős a problémákért. Az FDA-hez (Szövetségi Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal, USA) mindössze néhány év alatt több, mint tízezer NutraSweettel kapcsolatos panaszbejelentés érkezett, amely az összes beérkező panasz 80 százalékát tette ki. Ennek ellenére a hivatal semmit nem tett annak érdekében, hogy tájékoztassa a közönséget, akik egyértelműnek gondolják azt, hogy ha egy termék engedélyezett, és agyon van reklámozva, az csakis egészséges lehet.
Jelenleg 92 ismert mellékhatást tulajdonítanak az aszpartám fogyasztásának annak köszönhetően, hogy a lebontott alkotók a véráramba jutva képesek bármilyen szövethez eljutni.
A többi a piacon megjelent, vagy megjelenni szándékozó édesítőszert pedig nem ismeri a világ. Az óriási felfedezésnek számító valóban természetes, az indiánok egyik gyógynövényéből előállított ártalmatlan Stevia-t pl. betiltották egy időre a Monsanto kapcsolatai révén, és azóta is folyamatosan támadások alatt van. Ma már újra lehet kapni, de nagyon nehéz hozzájutni. A másik egy Kanadai gyártó már több mint 4 éve megjelent terméke a suclerose, ismertebb nevén a Splenda, amit cukorból állítanak elő, szintén az ismeretlenség homályában van, és a Monsanto mindent megtesz, hogy ott is maradjon, bár szerencsére a felvilágosító kampánynak, egyre kevesebb sikerrel.
Az aszpartám 92 ismert mellékhatása közül néhány ismertebb:
Látászavarok, szemfájdalom, fülcsengés, hallásgyengülés, epilepsziás görcsök, migrénes fejfájás, egyensúlyzavarok, memóriavesztés, állandó álmosság, végtagzsibbadás, részleges bénulás, remegés, depresszió, ingerlékenység, agresszió, álmatlanság, fóbiák, szapora szívverés, légzési nehézségek, hányinger, hasmenés, véres széklet, hasfájás, nyelési fájdalom, bőrviszketés, kiütések, asztma, herpesz, tályog, menstruációs zavarok, a haj elvékonyodása, hajhullás, hirtelen súlyvesztés, fokozatos súlygyarapodás, fájdalmas vizelés, túlzott szomjúság, bedagadt lábak (ödéma), visszafordíthatatlan agykárosodás, születési rendellenességek, gyomorfekély, izületi fájdalmak.
Ha az előbb felsorolt mellékhatásokból többet is észleltél már magadon, esetleg fizikailag megmagyarázhatatlanul gyengülsz, azonnal állj le a diétás termékek fogyasztásával! Ha még semmilyen reakciót nem észleltél, azon szerencsések közé tartozol, akik visszafordíthatatlan károsodások nélkül úszhatják meg az eddigi aszpartám-fogyasztást, már amennyiben egy életre elfelejted az ezzel édesített élelmiszereket.
Aszpartámmal édesített termékek
Szó ami szó, immáron több mint 2 évtizede mérgezik a világot az aszpartámmal. Aki cukormentesen szeretne (vagy kénytelen) táplálkozni, lépten-nyomon csak aszpartámba botlik. A közismert Canderel-en kívül, ami tiszta aszpartám, jelenleg is ezt a szert tartalmazza az összes light-os (cukormentes) termék, az Orbit rágótól a Coca Cola Light-ig, valamint minden szirupos kiszerelésű gyógyszer, így természetesen az összes ilyen gyermekgyógyszer is. Ezt alkalmazzák a pezsgőtablettákban (pl.:Plusssz), lekvárokban, sőt az összes rágni való ízesített gyerekvitaminban is!
Vásárláskor nagyon résen kell lenni, mert egy ideje szaporodik azon első látásra hagyományosnak tűnő termékek száma is, amelybe a gyártók elkezdték adagolni az aszpartámot, mert hogy cukorral édesíteni sokkal drágább! Elsőre nem is veszi észre az ember, a doboz, üveg, stb. címkéjén ugyanis nem szerepel, hogy light, diétás, vagy hasonló, csak akkor látja az ember, hogy mit tartalmaz a termék ha elolvassa az apró betűs részeket. A vásárlók többsége azonban nem vásárol ennyire tudatosan, többségük csak az olcsósága miatt vesz meg egy terméket, ezzel aztán automatikusan aszpartámfogyasztóvá téve magukat és a családjukat.
Egy ismert magyar gyártó gyümölcsital termékcsaládjának egyik tagjával volt ilyen tapasztalatom. Első látásra teljesen normális őszibarack italnak tűnt. Semmi "light" vagy hasonló felirat, ami bármilyen édesítőszerre utalna. Már csak otthon tűnt fel, hogy a gyümölcsital dobozának oldalán kis betűkkel a "csökkentett energiatartalmú" felirat díszeleg, és hogy nem csak egy, hanem két fajta mesterséges édesítőszert is tartalmaz! Az aszpartám mellett aceszulfám-K - t is, amely egy hasonló módon megkérdőjelezhető termék. A gyártó Hoechst AG soha nyilvánosságra nem hozott vizsgálati eredménye szerint ártalmatlan, de ezt is hogy hihetjük el objektív felülvizsgálat híján?!
Miért nem tudnak minderről az emberek?
A diéta-ipar egy dollármilliárdos üzlet, és szenzációs PR-úthengert vezet a NutraSweet. A tájékozatlanok szemében nagyon meggyőzőek tudnak lenni, és ahol az aszpartám ellen szólók felütik a fejüket, megjelennek a lefizetett szakértőnek nevezett korrupt "tudósok", és elhiteltelenítik a forrást.
Érdekes volt látni, hogy kis idővel azután, hogy ennek az oldalnak egy nagyon kezdetleges formája először fölkerült a netre, átvette néhány médium is. Akkoriban lánclevélként terjedt egy pár dologban pontatlan levél is a neten. Reakcióképpen a Monsanto PR-úthengere azonnal be is indult, mint minden ilyen esetben. Mára már ismét csönd van, és mindenki nyugodtan mérgezi magát tovább, pedig ott vannak a független kutatási eredmények és az ACSN-en (lásd lejjebb) közzétett megszámolhatatlan esetleírás.
Van remény
Mindezek ellenére van remény. Az amerikaiak egy részének már 1987-ben elege lett, és létrehozták az Aspartame Consumer Safety Network nevű szervezetet, amely nagy mértékben hozzájárult az aszpartámról szóló információk terjesztéséhez. Az ACSN-nél esettanulmányokat is gyűjtenek. Kérik az embereket, hogy csináljanak egy Noaspartame-test -et, ami annyit jelent, hogy az aszpartámot fogyasztó egyik napról a másikra leáll az aszpartámmal, és megfigyeli, hogy miben javul az állapota idővel, majd ezt elküldi a szervezetnek.
A felvilágosító munka eredményeképpen egyre több ember szeme nyílik ki, és a Monsanto mindent beborító PR hazugságai ellenére kezdünk leszokni az aszpartámos termékekről. A Coca Colánál pl. ez 34%-os visszaesést jelentett az előző évhez képest a Light termékeinél. A két legnagyobb üdítőital gyártó (a Coca Cola és a Pepsi) úgy döntöttek, hogy 2005 tavaszán Splenda-val készülő új cukormentes üdítőkkel jelentkeznek majd. Persze a Splendát sem ismerjük. A Stevia biztosan jó volna, de azt nem kapni. Igaz, hogy az íze miatt (nem teljesen cukor ízű) akkor sem lehetne nagy tömegben annyira népszerű, mint a Splenda. Reménykedjünk tehát a Splendában. Ha majd aktuális lesz, arról is írok többet. Az mindenképpen mellette szól, hogy sütés-főzés közben sem bomlik föl, és teljesen cukor íze van, így tökéletes helyettesítője lehet a cukornak.
Személyes tapasztalatom
Régebben én is aszpartámot (E951) tartalmazó rágógumit (Orbitot) használtam napközben fogmosás helyett, de csak úgy is. Néhány éve aztán elkezdődtek a bokafájdalmaim, úgy, hogy egyébként egészséges voltam, a májfunkciómmal és a vérképemmel semmi baj nem volt, és ma sincsen hála Istennek. Reggelente egyre hosszabb ideig tartott a bokám "bejáratása", a végén már kora délután is sántikáltam már. Mióta felhagytam az Orbittal, megszűntek az állandó bokafájdalmaim, amit mindenre fogtam addig, csak a rágóra nem gondoltam, mert bár egy időben már közel kerültem az aszpartám témához, de a PR- úthenger lényegében engem is kilapított. Úgy véltem, hogy ha már Európába is beengedték, akkor lehet, hogy a gyanúim mégsem megalapozottak. A tüske a cikk elején említett forró italos történet miatt azért megmaradt bennem, és tovább figyeltem az eseményeket. Amikor aztán később Új-Zélandon betiltották, újra elkezdtem vele foglalkozni és az internet segítségével végre teljesen képbe kerültem, végül felhagytam az Orbit fogyasztásával. A bokafájdalmaim 3 hét alatt nyomtalanul elmúltak.
Ha olyan cikket olvasunk, amiben az aszpartámot mint egészséges anyagot taglalják, jusson az eszünkbe Új-Zéland. Sajnos azóta már az ottani hivatalok is lefeküdtek a Monsanto-nak, az USA és Európa után, ugyanazt a gyártó által propaganda céllal terjesztett süket mesét adják elő az embereknek, amit mindenhol olvashatunk. Az Új-Zélandi hatóság véleménye itt olvasható.
Ne vásároljunk aszpartámot (E951) tartalmazó termékeket! A Canderel-en kívül jelenleg több mint 9000 ilyen van forgalomban, úgyhogy legyünk résen. Magunk és a családunk érdekében.
Nibiru
Első változat: 2004.08.27 Legutóbbi frissítés: 2006.10.26
v.1.07
Néhány cikk a témában:
Kincseslada.hu: Aszpartám veszély! "Light- veszély" - mérgező műanyag édesítőszerek! A cukor és a meseterséges édesítőszerek egészségkárosító hatásai (Kiemelt!) Cikkek Aszpartámról (NutraSweet) angolul Magángyűjtés az aszpartámról szóló angol nyelvű anyagokból http://www.healingdaily.com/detoxification-diet/aspartame.htm Ismét gyanús az aszpartám (Index 2005.szept 23) A tizennégy leggonoszabb multi
Szerzői jogi megjegyzések
a nibiru.hu webhelyen található szöveg, és az oldalakon található képek felhasználhatóságát illetően.
- Az ismeretterjesztő írások szabadon felhasználhatóak, de csak a forrás megjelölésével.
- A világhálón az engedélyem nélkül szabad idézni a honlapon található szövegekből, amennyiben az nem hosszabb mint ami az adott kontextushoz feltétlenül szükséges, de kizárólag a forrásra való hivatkozással élőkapocs (link) formájában. |